7 érv, hogy miért van szüksége a Te vállalkozásodnak is linképítésre, ha életben akar maradni a következő 10 évben

Van már így is épp elég ügyfeled – sőt, több is, mint amennyit feltétlenül ki tudnál szolgálni?

Ez remek, gratulálok hozzá – és mi lesz egy év múlva?

Biztos vagy benne, hogy akkor is elmondhatod majd ugyanezt?

Ha igen, akkor felesleges tovább olvasnod: sok sikert kívánok, és gyere vissza erre azt oldalra, ha úgy érzed, mégiscsak szükséged lenne a forgalomnövekedésre.

Ha viszont szeretnéd bebiztosítani magad, akkor segítek egy hosszú távú megoldást találni: bemutatom neked a linképítést.

Megmutatok neked 7 érvet, hogy miért éri meg linképítésbe kezdened már most, hogy a jövőben ne érjenek kellemetlen meglepetések. 

1. érv: első hely a Google-ben

Kezdjük a legalapvetőbbel, amin keresztül gyorsan megérthetővé válik az is, miről szól valójában a linképítés.
Írj be egy szót a Google-be, és nyomj egy ENTER-t: mit látsz?

Jó eséllyel megjelent előtted 4 hirdetés, utána pedig 10 weboldal főcíme, alatta az URL-lel, és egy rövid leírással.

Úgy sejtem, hogy már te is úgy böngészed az internetet, mint a felhasználók nagy többsége: a hirdetéseket azonnal átgörgeted, és a lista élén álló weboldallal kezdesz el foglalkozni először.

Most akkor álljunk át a másik oldalra: mi a te célod egy vállalkozás, és egy hozzá tartozó weboldal tulajdonosaként?
Hogy a tiéd legyen az a bizonyos első hely a Google-ben – hogy téged találjanak meg, amikor átgörgetnek a hirdetések felett.

Ez a kulcsa ma az online sikernek: ha ezt tagadod, akkor akár azt is tagadhatnád, hogy a Föld gömbölyű.
 

Hogyan leszel első?

Hogyan leszel első?

Kiket tesz a Google a találati lista első oldalára?

Azokat, akik feltételezhetően valóban hasznos, releváns információkat nyújthatnak az felhasználóknak az adott keresőszó kapcsán.

A feladat tehát az, hogy meggyőzd a Google-t, Te is ilyen vagy: ehhez pedig linkek kellenek.

Persze a keresőoptimalizálásnak vannak egyéb oldalai is, és a linképítés csak egy eszköz – de a legerősebb eszköz.

Ha egy oldalra több más helyről mutat link, a Google feltételezi, hogy azt az oldalt mások is ajánlják, tehát a rajta lévő infók értékesek és hasznosak, és így a felhasználóknak is érdemes lehet megmutatni.

Nagyon röviden erről szól a linképítés: a Google 1. helyről - minden további érv, ami a linképítés mellett szól, már ebből indul ki. 

2. érv: végre ott éred el az ügyfeleket, ahol a legnagyobb szükségük van rád

Egy Google vagy Facebook hirdetéssel sokkal olcsóbban juthatsz új ügyfelekhez, ez igaz (legalábbis rövid távon, de erről majd egy későbbi pontban beszélünk).

Viszont a hirdetéseknek van egy sajátos, nem mindig pozitív tulajdonságuk: mindig ők visznek el téged az ügyfélhez, és nem fordítva.

Amikor az előbb beírtad azt a bizonyos szót a keresőbe, megnézted a Google hirdetéseket is?

Csak azért kérdezem, mert az emberek egyre nagyobb százaléka azonnal ignorál minden hirdetésnek tűnő tartalmat: egyszerűen megszokta a szeme, hogy hova „nem érdemes” figyelnie, hiszen ott csak fizetett találatokat fog találni, nem „valódi” információt (ez a hozzáállás egyébként ma már nem feltétlenül megalapozott, de a Google hirdetések minőségének témájába most ne menjünk bele).

Mondjuk ki nyíltan, a hirdetéseket gyakran érzékeljük zaklatásnak: a kéretlen reklámújságok a postaládában, az utcán a kezünkbe nyomott szórólapok, a filmet 4 darabba vágó TV reklámok, és a rengeteg SPAM email tett róla, hogy ne legyünk jóban ezekkel.

Egy Facebook vagy Google hirdetés kapcsán azt érezzük, hogy nem mi kértük ezt a tartalmat: a Google keresések kapcsán viszont épp ellenkező a helyzet.

Itt az ügyfél jön hozzád, és nem fordítva

Mennyivel másabb az a szituáció, amikor hozzád jön valaki a problémájával, és nem te győzködöd arról, hogy igenis hozzád kell fordulnia?

Sőt, még egy lépéssel előrébb is mehetünk a vásárlói útvonalban: a keresőn keresztül érkező ügyfelet jó eséllyel arról sem kell meggyőzni, hogy szüksége van egyáltalán a termékedre.

Mi a vásárlói útvonal?

Többféle megközelítés is van erre, de most csak a legegyszerűbbet mutatom:

  1. Probléma felismerése (kell nekem valami)
  2. Megoldás keresése (kitől kell nekem az a valami?)
  3. Döntés (tőled kell, és meg is veszem)

Persze ennek rengeteg egyéb része van, és nagyon mélyen el lehet merülni ebben a témában, de a lényeg, hogy az, aki már beírja a megfelelő kulcsszavakat a keresőbe, az valószínűleg már rendelkezik problématudattal, és épp megoldás után kutat.

Az ilyen ügyfelekre lecsapni kész aranybánya, hiszen neked már kevesebb dolgod van velük, mintha még egy külön hirdetéssel kéne felpiszkálnod bennük a kíváncsiságot a téma iránt. 

3. érv: az organikus találati lista az egyik fő forgalomforrássá vált mára

Ennek egészen egyszerű a magyarázata: ha valaki megtalálja az oldaladat a Google első oldalán, akkor nagyon valószínű, hogy rá is fog kattintani.

Minél előrébb vagy minél erősebb kulcsszavakra, annál többen látogatják meg az oldaladat, akik komoly százaléka fog konverziót is végrehajtani nálad.

A keresőben való jó pozíció tehát végső soron bevételt jelent – sokat.

Kutatások bizonyítják már, hogy a vásárlás előtt álló emberek nagy része a Google keresésekre hagyatkozik a végső döntés előtt, magyarul tehát már fizetésre kész ügyfelek kerülnek az oldaladra a természetes találati listáról. 

4. érv: jobban megéri, mint a hirdetések

Ez az a kijelentés, ami sok vitát tud gerjeszteni elsőre, de mindjárt elmagyarázom, mire is gondolok pontosan.

A linképítés drága, főleg akkor, ha valódi, prémium minőséget választasz, és nem elégedsz meg az olcsó megoldásokkal.

Ezzel szemben a hirdetés olcsó, hiszen legrosszabb esetben is csak 100-200 forintokat kell fizetned kattintásonként.

A kezdeti szakaszban egyértelmű a különbség, hosszú távon viszont a Google első hely visszahozza az árát.

Hogyan?

A hirdetés rövid távú megoldást jelent: egy darabig megy, aztán ha nem fizetsz, akkor többet nem.

A linképítés eredménye viszont hosszú távú: hosszú hónapok munkája, amíg valaki bejut a TOP10-be, de utána minimális befektetés mellett meg is tudja tartani a pozícióját évekig.

Mennyire drága a linképítés?

Mennyire drága a linképítés?

Ha már éppen itt tartunk, akkor beszéljünk a linképítéssel járó költségekről is.

Először is különböztessünk meg egymástól erős és gyenge linképítést.

Ha szétnézel az interneten, találni fogsz olyan oldalakat, amik néhány százezret kérnek el egy évre, és olyanokat is, amik egymilliót.

Mi a különbség?

Az, hogy nagy valószínűséggel az egyik be fog juttatni téged a Google Top 10-be a főbb kulcsszavaidra, míg a másik nem biztos.

Mi kerül a linképítésen millió forintos összegekbe?

Ha többet akarsz megtudni a profi, prémium minőségű linképítésről, akkor ajánlom neked a Keresőben Első linképítéssel foglalkozó oldalát ahol mindent megtudhatsz erről a témáról. 

5. érv: ez az egyik legbiztosabb módja az eredményes brandépítésnek

Mennyi az esélye annak, hogy a felhasználók a márkád nevét fogják beírni a keresőbe?

Ha telefont akarsz venni, és márkahű vagy, akkor adott esetben az Apple termékeket fogod keresni, ha autót vennél, akkor beírod a keresőbe, hogy Mercedes – de az esetek nagy többségében az emberek nem márkát keresnek, hanem terméket.

Ez eddig rendben is van: ami ennél fontosabb, hogy az emberek az alapján is megjegyeznek bizonyos márkákat, hogy hol találják meg őket a találati listán.

Az első helyezetett magasabbra értékelik a többinél, mert vele találkoznak először – ez elsőre igen komoly előítéletnek tűnik, de tény, hogy valóban ezeket a találatokat találják megbízhatóbbnak. 

6. érv: a könnyebben elérhető tartalom gyorsabban is terjed

6. érv: a könnyebben elérhető tartalom gyorsabban is terjed

Minél nagyobb egy weboldal forgalma, annál nagyobb az esélye, hogy meg fogják osztani a közösségi médiában is – magyarul tehát a forgalomnövekedés további forgalomnövekedést generál.

Ha valaki a Google-ben talál rá a te oldaladra, akkor nagyon valószínű, hogy ha elégedett veled, meg fogja osztani az oldaladat Facebookon is.

Erről igazából nem is kell többet beszélni, hiszen magától értetődőek az eredmények. 

7. érv: rengeteg munkát spórol meg neked

Nem tudom, észrevetted-e ezt a tulajdonságát a linképítésnek, pedig az összes eddigi pont valamilyen módon ezt eredményezi.

A Google-ben szerzett első hellyel eredményesen tudsz szerezni látogatókat az oldaladnak, tehát nem neked kell megkeresned őket.

Nem kell emaileket írnod, hideghívásokat intézned, és az ügyfélszolgálatos kollégáidnak sem kell folyamatosan újra meg újra ugyanazokra az ezerszer feltett kérdésekre válaszolniuk, hiszen az ügyfelek, akik érkeznek hozzád, már ismernek téged, és megtalálták a weboldaladon a legfontosabb infókat. 

Honnan ismered fel a minőségi linképítést?

Átbeszéltük tehát, hogy miért jelent nem csak a weboldaladnak, de az eladásaidnak, a brandednek, magyarán az egész üzletednek óriási lehetőséget a linképítés.

Most itt az ideje, hogy megbeszéljük, mit jelent a jó minőségű linképítés!

Ezen a területen is létezik olcsó és drága, silány és prémium, Trabant és Ferrari.

Miben különbözik két link egymástól?

  • Hol vannak elhelyezve: egy blogon, aminek semmilyen múltja nincs, vagy egy weboldalon, amin már korábban is osztottak meg tartalmat, sőt, más oldalak is hivatkoznak rá?
  • Milyen szövegkörnyezetben található: egy 100, vagy egy 500 szavas cikkben, ami mellé még képet is helyeztek el? 
  • Miről szól a szöveg: csak úgy el van rejtve benne a link, vagy tényleg az adott céloldal témájában íródott? 

Sokan kínálnak neked sokféle linképítést, és a Te feladatod az, hogy megtaláld a valódi minőséget. 

Miért, nem mindegy a Google-nek, honnan jön a link?

20 éve még talán a mennyiségi linképítés is elég volt ahhoz, hogy valaki bejusson a Google TOP10-be egy adott kulcsszóra, de a világ legnagyobb internetes keresőmotorja kidolgozott már néhány algoritmust arra, hogy kiszűrje a nem természetes linképítést.

Igen, ezt jobb ha tisztázzuk: a Google szemében a linképítés egyértelműen a keresőrobotok manipulálásának számít, és ha felfedezi, büntetést ad érte – a leggyakrabban a találati listán való hátrébb sorolás formájában.

Pontosan ezért kell olyan linkeket gyártani ma már, amik valóban természetesnek tűnnek:
• legyen természetes a szöveg, mintha valaki tényleg a blogjára írta volna,
• legyenek a cikkek változatosak: legyen néhány 250 néhány meg 1000 szavas, az egyikben legyenek képek, a másikban pedig nem, stb.
• legyenek random időpontokban publikálva: ne mind a 100 cikk ugyanazon a hétvégén kerüljön ki a netre, hiszen az megint elég gyanúsnak fog tűnni.

Egy kiváló minőségű linképítős cikknek tehát rengeteg előírásnak kell megfelelnie, és mindezeken felül kell mennyiséget is produkálni.

Egy év alatt akár több 100 bejövő linkre is szüksége lehet az oldaladnak, ha az Google első oldalán, lehetőleg az első helyhez minél közelebb akarod látni.  

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a linképítés egy hosszú távú folyamat, ami igen komoly elköteleződést igényel.

Nem mindenki engedheti meg magának, hogy havonta többszázezer forintot költsön el valamire, ami adott esetben csak 1 év után fog eredményt elérni – ez teljesen érthető, és nekik nem is érdemes ebbe fektetniük a pénzüket.

Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a hosszú távú folyamat hosszú távú eredményeket is jelent: a linkek, amiket megszereztél, meg is maradnak akár a linképítő céggel kötött szerződésetek lejárta után is – legfeljebb minimális befektetés kell ahhoz, hogy meg is tudd tartani a meglévő helyezésedet. 

Ez nem a hirdetés helyett van 

Úgy tűnhetett eddig, hogy a linképítést a PPC hirdetések alternatívájaként mutatom be, de valójában a legnagyobb sikert akkor érheted el, ha egyszerre használod kettőt.

Legyél 1. a Google organikus találati listáján, és legyél az első, akit a keresők azonnal meglátnak a hirdetéseiden keresztül.

A rövid távú olcsóbb, és a hosszú távú drágább megoldások kombinációja óriási mértékben hat majd weboldalad forgalmára: mert ugye nem felejtetted el, hogy ez a végső célod, igaz?

A linképítés célja, hogy növelje a bevételeidet

A linképítés célja, hogy növelje a bevételeidet

Attól, hogy első vagy a Google-ben, még nem lesz több pénzed (legfeljebb, ha mások hirdetéseit akarod megjeleníteni az oldaladon).

A feladatnak csak az egyik része az, hogy a látogató a te oldaladat választja a többi közül: a megszerzett potenciális ügyféllel ezután még foglalkozni kell ahhoz, hogy árajánlatot is kérjen, vagy azonnal vásároljon tőled.

Olyan ez, mint a halászat: a linképítés még csak a háló, de önmagában a nyers hallal még nem laksz jól – azt még elő is kell készíteni és megsütni.

Azzal tehát, hogy első vagy a találati listán csak nagyobb esélyt kapsz arra, hogy akár megduplázd a weboldalad forgalmát bevétel tekintetében is. 

Figyelj a keresőoptimalizálás többi elemére

A Google számára hivatalosan a legfontosabb a felhasználói élmény, ezért ha az ő irányelveit megfogadod, már nem lőhetsz nagyon mellé.
A linképítés nem egyenlő a keresőoptimalizálással egyébként: ez a rovar-bogár tipikus esete, vagyis a linképítés csupán egy része a keresőoptimalizálásnak, de emellett még vannak egyéb lehetőségek, amikkel élhetsz, és élned kell, ha első akarsz lenni. 

Egy rosszul felépített honlapot sem lehetetlen első helyre juttatni linképítéssel, csak épp sokkal több időbe, energiába és pénzbe kerül – messze jobban jársz tehát, ha az oldaladat minden tekintetben optimalizáltatod szakemberekkel még a linképítés előtt akár.

Hogy miről szól a keresőoptimalizálás?

Erről egész könyveket lehetne írni, így én most nem próbálok ebbe mélyebben belemenni – ez az oldal most csak a linképítésről, mint a legerősebb keresőoptimalizálási fegyverről szól.

Ha idáig eljutottál, akkor most már nem csak azt látod, mit érhetsz el a linképítéssel, hanem hogy pontosan hogyan működik ez a folyamat, és hogy milyen különbségeket lehet felfedezni a különböző minőségű szolgáltatások között.

Használd fel mindazt az információt, aminek most a birtokába jutottál, és tedd elsővé a weboldalad a Google találati listáján – a nagyobb profit érdekében! 

alma-mater.hu